Hol volt, hol nem volt, még az eurozónán is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy szegény öregasszony. Haj, nagy volt a szomorúsága az öreg nénének! Gázzal fűtött, főzött és melegített vizet. Illetve próbálta egyiket sem tenni, de a gaz gázosúr így is kegyetlenül behajtotta rajta az átalánytizedet.
Szép nyári reggelen kopogtattak a néne ajtaján.
- Pálinkás jó reggelt, öreganyám!
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! – tárta szélesre a kukucskálónyílást a néne. – Mi járatban vagy, dali legény?
- Én biz’ a gázóra-leolvasó volnék.
A kukucskálónyílás azonmód bezárult. A dali legény belülről zokogást vélt hallani.
- Mi a gondja, öreganyám? Hadd segéljem!
- Ó, nem tudsz rajtam segíteni, vitéz gázóra-leolvasó uram! Már egy huncut krajcárom sincs, nem tudok fizetni a gázosúrnak.
- Nyissa ki az ajtót, néném!
- Dehogy nyitom, kend is biztosan hazug leolvasó, aki kicsalja öreg nénék huncut krajcárjait. Bemondta az internet is!
A dali gázóra-leolvasó szája sarkában mosoly jelent meg.
- No, bizony igaz, hogy nem az vagyok, akinek kiadom magam! Mert nézzen rám, öreganyám – s ezzel lehányta magáról gázóra-leolvasó gúnyáját és előtűnt díszes miniszterelnöki öltözéke –, én biz’ maga vagyok az álruhás Orbánviktor! S most, hogy már tudom, mint szenved a nép, meghosszabbítom a gázár-támogatást egészen az esztendőnek végéig!
Bezzeg erre feltárult az ajtó! A szegény öregasszony csókolta az álruhás miniszterelnök lába nyomát is nagy hálájában.
- No de aztán ne tessék sokkal tovább élni! – tréfálkozott búcsúzóul a jólelkű gázóra-leolvasó.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.