Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. János bácsi a Rózsadombon élt, három különböző anyától született három fiával. Ferenc volt a legidősebb, Gordon a középső, a legkisebb pediglen Viktor.
Amikor már nagyon fogytán volt a bélszín és a libamáj, a szegény ember így szólt legidősebb fiához:
- No, Ferenc, itt az ideje, hogy világgá menj, szerencsét próbálni!
A legidősebb fiú egy minutáig sem kérette magát, nekiindult széles e világnak. „Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni” – biztatta magát.
Ment, mendegélt, mígnem a rézerdőbe jutott. Rézerdő rézfája alatt megpihent, elővette elemózsiás kosarát, s falatozni kezdett. Ekkor előugrott a földből egy csintalansándor.
- Adj egy falást, Ferenc, zöldet-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Lószart, tata! – vágta rá a legidősebb fiú és tovább falatozott.
Ezüsterdő ezüstfája alatt újra megpihent és csillapította fene nagy étvágyát. Ekkor a földből egy pozsgayimre ugrott ki.
- Adj egy falást, Ferenc, zöldet-vereset lát a szemem az éhségtől!
- A hétszázát! Nem adok! – vágta rá a legidősebb fiú és tovább falatozott.
Hamarosan az aranyerdőbe ért, aranyfa alá kuporodott. Nem kellett sokáig várnia, azonmód elébe ugrott a földből egy schmittpál.
- Adj egy falást, Ferenc, zöldet-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Hát nem lehet nyugtom ebben a nyüves országban? Nem kapsz semmit! – vágta rá a legidősebb fiú és tovább falatozott.
Hanem amikor a gyémánterdőbe ért, meg kellett állapítania, hogy volt, nincs elemózsia. Mit tehetett, mit nem, lemondott az út folytatásáról, gyémántfa alá heveredett és álomba merült.

János bácsi csak várta, várta legidősebb fiát, ám amikor nem tért vissza, s már lazac sem sok akadt a kamrában, a középsőhöz fordult:
- No, Gordon, itt az ideje, hogy világgá menj, szerencsét próbálni!
A középső fiú egy minutáig sem kérette magát, nekiindult széles e világnak. „Fájni fog, de lesz eredménye” – biztatta magát.
Ment, mendegélt, mígnem a rézerdőbe jutott. Rézerdő rézfája alatt megpihent, elővette elemózsiás kosarát, s falatozni kezdett. Ekkor előugrott a földből egy csintalansándor.
- Adj egy falást, Gordon, zöldet-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Oszt mi nem kellene még, tán tévéműsor, ahol régi komcsi elvtársaidat gyalázod? – nevette ki a középső fiú és tovább falatozott.
Ezüsterdő ezüstfája alatt újra megpihent és csillapította fene nagy étvágyát. Ekkor a földből egy pozsgayimre ugrott ki.
- Adj egy falást, Gordon, zöldet-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Oszt mi nem kellene még, tán bizony alkotmányoznál is, vén komcsi? – nevette ki a középső fiú és tovább falatozott.
Hamarosan az aranyerdőbe ért, aranyfa alá kuporodott. Nem kellett sokáig várnia, azonmód elébe ugrott a földből egy schmittpál.
- Adj egy falást, Gordon, zöldet-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Oszt mi nem kellene még, tán lennél államelnök, kevés volt a miniszterhelyettesség a komcsi időkben? – nevette ki a középső fiú és tovább falatozott.
Hanem amikor a gyémánterdőbe ért, meg kellett állapítania, hogy volt, nincs elemózsia. Mit tehetett, mit nem, lemondott az út folytatásáról, gyémántfa alá heveredett és álomba merült.

János bácsi csak várta, várta középső fiát, ám amikor nem tért vissza, s már nagyítóval kellett keresni a kaviárszemeket, a legkisebbhez fordult:
- No, Viktor, itt az ideje, hogy világgá menj, szerencsét próbálni!
A legkisebb fiú egy minutáig sem kérette magát, nekiindult széles e világnak. „Földbe kell döngölni a kommunistákat” – biztatta magát.
Ment, mendegélt, mígnem a rézerdőbe jutott. Rézerdő rézfája alatt megpihent, elővette elemózsiás kosarából a pálinkás kenyeret, s falatozáshoz készült. Ekkor előugrott a földből egy csintalansándor.
- Adj egy falást, Viktor, már narancsot-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Nesze, fogyaszd egészséggel – vetett elé egy szeletet a legkisebb fiú.
- Jótét helyébe jót várj! – búcsúzott a csintalansándor, azzal átbucskázott a fején, lett belőle műsorvezető, és huss!, hirtelen eliramodott.
„No de ebből én már nem eszem, ez így igencsak gyomorforgató, hogy beléharapott” – gondolta a legkisebb fiú és tovább indult.
Ezüsterdő ezüstfája alatt újra megpihent, elővette a pálinkás kenyeret, hogy csillapítsa fene nagy étvágyát. Ekkor a földből egy pozsgayimre ugrott ki.
- Adj egy falást, Viktor, már narancsot-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Nesze, fogyaszd egészséggel – vetett elé egy szeletet a legkisebb fiú.
- Jótét helyébe jót várj! – búcsúzott a pozsgayimre, azzal átbucskázott a fején, lett belőle alkotmányozó szaktekintély, és huss!, hirtelen eliramodott.
„No de ebből én már nem eszem, ez így igencsak gyomorforgató, hogy beléharapott” – gondolta a legkisebb fiú és tovább indult.
Hamarosan az aranyerdőbe ért, aranyfa alá kuporodott, újra csak pálinkás kenyeret fogott a kezébe. Nem kellett sokáig várnia, azonmód elébe ugrott a földből egy schmittpál.
- Adj egy falást, Viktor, már narancsot-vereset lát a szemem az éhségtől!
- Nesze, váljék egészségedre – vetett elé egy szeletet a legkisebb fiú.
- Jótét helyébe jót várj! – búcsúzott a schmittpál, azzal átbucskázott a fején, lett belőle államelnök, és huss!, hirtelen eliramodott.
„No de ebből én már nem eszem, ez így igencsak gyomorforgató, hogy beléharapott” – gondolta a legkisebb fiú és tovább indult.
Nemsokára a gyémánterdőbe ért. Gyémántfa alá ült, elemózsiás kosarából pálinkás kenyeret halászott ki, s mivel a földből senki nem ugrott ki, jóízűen falatozni kezdett.
És várta a jót. És falatozott. És várta a jót. És falatozott. És várta a jót. És falatozott...


 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.